SZALVÉTA

Tudománytalan konferencia Liszt ürügyén

Folyamatban van Liszt Ferenc szlovákká avatása. Liszt ugyan soha életében nem vallotta magát szlováknak, de – mint Miroslav Demko Franz Liszt, Szlovákia elveszett fia című könyvében kifejti – számtalan alkalommal jelezte szlovákságát.

Folyamatban van Liszt Ferenc szlovákká avatása. Liszt ugyan soha életében nem vallotta magát szlováknak, de – mint Miroslav Demko Franz Liszt, Szlovákia elveszett fia című könyvében kifejti – számtalan alkalommal jelezte szlovákságát. Persze, csak avatottak számára megfejthető rébuszokban, hisz – állítja Demko – a magyarok végeztek volna vele, ha kiderül valódi hovatartozása. Aki azt hitte, hogy Demko nyugton marad, miután az egész országban egyetlen muzikológus sem akadt, aki egy röpke recenzióra méltatta volna 2003-ban megjelent könyvét, nem ismeri a tehetségtelenség szívósságát. Mozgósította elvbarátait, akik megalapították saját Liszt-társaságukat (Pozsonyban már évtizedek óta működik Liszt Társaság), azzal a deklarált céllal, hogy „visszaszármaztassák Lisztet a szlovák nemzetnek”, és Demko könyve kapcsán konferenciát szerveztek. Összetrombitáltak rá vagy két és fél tucat embert, akiknek ugyan semmi közük Liszthez és a zenetörténethez, ám annál vehemensebben igénylik a zeneszerző „visszaszármaztatását”. Jana Lengovát, az egyetlen szakembert, aki fel kívánt szólalni, először mondvacsinált okokkal elutasították, majd „hogy legyen egy hölgy is” felvezetéssel szót adtak neki. A kiváló zenetörténész minden racionális érve, amellyel kivesézte Demko könyvét, falra hányt borsónak bizonyult, mintha el sem hangzott volna. Az irracionalitásnak nincs szüksége racionális érvekre. Lengová Demkónak azt az állítását, hogy Liszt sosem használta magára vonatkoztatva a „magyar”, hanem csupán az „uhor” jelzőt, ami nem más, mint a „szlovák” szinonimája, a Magyar királydal Liszt által írt magyar nyelvű ajánlásával cáfolta, amely így szól: „Mint magyar hazámnak hű fia: Liszt Ferenc”. Erre a hallgatóság soraiból többen bekiabáltak, hogy mivel Liszt nem tudott magyarul, nem írhatta az ajánlást, tehát az hamisítvány. „A magyarok mindent meghamisítanak” – harsogta ugyanez a kórus, mire mások is csatlakoztak hozzá: „Úgy van, folyton hamisítanak, nincs, amit ne volnának képesek meghamisítani.”

Több szó zenetörténeti vonatkozásokról nem esett, annál több a magyarokról, akik – mint Ladislav Deák történész kifejtette – még országuk nevét is jogtalanul használják, hisz Trianon után Magyarország ugyanolyan utódállam lett, mint a többi, tehát nem volt joga megtartani a Magyarország nevet. Petőfi gyűlölte a szlovákokat – dobta be minden apropó nélkül egy ismeretlen úr. Hát az azért nem egészen úgy volt, szólalt meg egy másik, ugyancsak a közönség soraiból, mert megtalálták annak az iskolaépületnek az ajtaját, amelybe Petőfi járt, és az volt ráírva, hogy a világ Isten kalapja, Magyarország a bokréta rajta, a szlovákok pedig ökrök. Az ökör lelegeli a bokrétát, és rászarik a kalapra. A szöveg alatt pedig ott volt az aláírás: Petrovics – csattanózott az úr.

Egy újabb felszólaló, a matematikus Andrej Ferko már első mondatában gyilkossággal vádolta a magyarokat. Nem kizárt, mondta, hogy rokonát, a publicista Jerguš Ferkót is ők gyilkolták meg a Maďarské klamy a sebaklamy című könyvéért. A xenofób vádaskodók fantáziálásaiban mindig jelentős szerepet játszanak a tudat alatti agresszív vágyak. A pszichoanalitikusok meg szokták fordítani a vádat, és azt a vádaskodó vágyaként értelmezik. Ferkónál „a magyarok” gyilkolták meg Jerguš Ferkót – a magyarokra vetíti ki saját gyűlöletét és pusztításvágyát.

Demko nagyvonalúan kijelentette: ő olyan szörnyűséges dokumentumokat olvasott arról, milyen kegyetlenül bántak el Liszttel, hogy nem tartja fontosnak holmi családfakutatással foglalkozni. Hogy Liszt szlovák származását bizonygató könyvében az anyjának még a nevét sem említi, csak azt írja, kis szlovák szolgáló volt Lageréknál? Kérem, gondoljunk csak a mi lányainkra, akik kimennek külföldre dolgozni, azok sem dicsekednek el, mi történt ott velük – bömbölte kérdésemre válaszul sokat sejtetően Demko. Hát bizony, még azt sem tudhatjuk, ki volt Liszt apja! – bólogattak többen is a hallgatóságból. Tehát hogy Demko úr és a „visszaszármaztatók” szája íze szerinti legyen Liszt, ilyenné kell nyomorítani, Anna Lagernek a becsületébe gázolva, Lisztébe nemkülönben, úgy festve le őt, mint gyáva, sunyi alakot, aki nem merte vállalni a nemzetiségét.

A Demko könyvét kiadó intézménynek, a Szlovák Tudományos Akadémia Biológiai Intézetének vértolulásos munkatársa leordította a szünetben a muzikológus aszszonyt, amiért bírálni merészelte Demko művét, a megtáltosodott matematikus pedig Klinda profeszszorral, a kiváló orgonaművésszel üvöltözött minősíthetetlen hangon azért, mert megkísérelte európai mederbe terelni a konferenciát. Ladislav Deák elemében volt, boldogan magyarázta, hogy természetesen semmi közük sincs a magyaroknak Uhorskóhoz (a történelmi Magyarország szlovák neve), hisz még itt sem voltak, amikor a jóval korábban érkezett szlovákok már rég megalapították az Uhrovce nevű települést, cáfolhatatlan bizonyítékaként annak, hogy a szlovákok voltak az uhorok.

Az ember, tapasztalva ezt a parttalan, önfojtogató gyűlölködést, a legszívesebben azt mondaná: isten neki, ha már annyira akarjátok Lisztet, tessék, vigyétek! De nekik nem Liszt kell. Mit is kezdenének vele azok, akiket a származásán kívül semmi más nem érdekel, és főleg mit kezdene vele Demko, aki úgy írt róla könyvet, hogy fogalma sincs a műveiről, és Liszt minden francia mondatának az ellenkezőjét fordítja, ami már nem szöveghelyességi, hanem etikai kérdés, a szerzői-emberi tisztesség és megbízhatóság kérdése.

Hogy kár a „konferencián” elhangzottakra szót vesztegetni, már megszokhattuk volna az ilyen megnyilvánulásokat? Megszokhattuk, de nem a Szlovák Tudományos Akadémia és a Komenský Egyetem munkatársainak asszisztenciájával, a Zichy-palota fényében. Épp ezért nem mehetünk el mellette szó nélkül, nem tehetünk úgy, mintha ez normális jelenség volna. Ilyen konferencia ma Európában elképzelhetetlen, talán az egy Balkánt kivéve. A félfasiszta szervezeteknek tápot adó gyűlöletszítók ma Szlovákiában nem az utcán kiabálnak, hanem zenetörténetinek álcázott konferenciákon szónokolnak. Büntetlenül.

Címkék 

Ajánló