Kézművesség határok nélkül – kiállítás Rozsnyón

Fonatok, csomók, bogok

A vessző- és szalmafonás termékei manapság a legelterjedtebbek és legkeresettebbek (Szabó Ottó felvétele)

KOVÁCS ÁGNES

A Kézművesség határok nélkül rendezvénysorozatot 2005-ben indította el a szolnoki Damjanich János Múzeum. Terveik szerint nyolc év során négy téma köré csoportosítva mutatják be Jász-Nagykun-Szolnok megye, a Sajó völgye, Háromszék és Burgenland kézműves hagyományait és képviselőit.

A fazekasság bemutatását a Korong mesterei, a szövés-varráshoz és az öltözködéshez kapcsolódó mesterségeket a Tű, cérna, olló címen már végigkísérhették az érdeklődők mind a négy országban, idén pedig Körmönfontak. Fonatok, csomók, bogok címmel további népi mesterségeket mutatnak be részletesen.

A csomózás, fonás több ezer éve ismert technika az emberiség kultúrájában. A mesterség nyomait régen mindenütt megtalálhattuk, a lakóházak körül és azokon belül, a gazdálkodás helyszínein, a mesterségekben (halászati tárgyak vagy dísztárgyak formájában), illetve a mindennapi életben. Mindenütt fellelhető volt a kukoricacsuhé, a kender, a szalma, a cirok, a fűzfa, a sás, a háncs és egyéb alapanyagok valamelyike. De ott voltak az állatok bőréből készült hasítékok, húrok, szíjak is vagy más anyagok, mint a drótok. Megjelentek a fonatok a kerámiatárgyakon (rátétes díszek), az ember által fogyasztott ételeken (fonott kalács), fonatokkal cifrázták a lovak farkát, sörényét.

A napokban a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában megnyitott kiállításon az emberi kéz ügyességét igénylő és dicsérő mesterségnek teljes keresztmetszetét láthatjuk. Az alföldi termékek gazdag és szerteágazó repertoárját mutatja be a kiállítás, melynek anyagát a Sajó völgyére jellemző fonott, bogozott, csomózott termékek egészítik ki. De míg a mesterségnek az élő alföldi képviselői ma is keresett termékeiket állították ki, addig minálunk már csak hajdan volt mesterek múzeumokba került hagyatéka segíthetett a bemutatásban. Ám a Gömöri Kézművesek Társasága jóvoltából talán idehaza is feltámad a mesterség, ezt látszik igazolni az a néhány fiatal kézműves, akik bemutatták tudásukat a megnyitón.

A kézműves foglakozásokon azt szeretnék elérni, hogy a résztvevők maguk is el tudjanak végezni egyes munkafolyamatokat, s így egy következő szintre jussanak az adott szakma megismerésében. A mesterségek történetét, változásait, termékeit, neves művelőit fotókról, filmekből, katalógusból, CD-lemezről ismerhetik meg a látogatók.

Címkék 

Ajánló