Válogatás a fesztivál kisfilmjeiből, koncertek

Nálunk is Mediawave

AJÁNLÓ

Dunaszerdahely/Pozsony. A Mediawave – Fényírók fesztiválja, egy nagy múltú nemzetközi filmes és zenei rendezvény, amelyet tizenkilenc év után Győrből Szombathelyre száműztek, ám ez nem törte meg a szervezőket, sőt új erőre kaptak. A rendezvény egyik regionális helyszíne évekig Dunaszerdahely volt, tavaly Pozsonyban is szerveztek koncerteket és vetítettek filmeket. Idén is mindkét városban ízelítőt kaphatnak az érdeklők a fesztivál filmes kínálatából, Dunaszerdahelyen június 2-4. között, Pozsonyban pedig június 6-8. között.

Június 2-án, csütörtökön a fesztivál nyitónapján, 18 és 20 óra között ingyenes rövidfilmszemle lesz a dunaszerdahelyi NFG klubban, utána a Deja Vu jazz-zenekar szórakoztatja a nagyérdeműt, közreműködik a galántai Jakubecz László előadóművész, aki saját és mások verseit zenésíti meg. A koncertre a belépés ingyenes.

Június 3-án a táncoslábúaknak kedvez a műsor: a 19 órakor kezdődő ingyenes rövidfilmes blokk után 22 órától a kassai Dead Janitor producer szettje következik, aki az IDM, ambient és hasonló stílusok mestere. Ezután a pozsonyi Radosť klubból ismert Dead Horse partit élhetik át a látogatók: fellép Bad Mojo és Michael Priest. Hajnali 3-ig lehet dubstep, fidget és uk bass stílusú számokra hullámzani.

A dunaszerdahelyi zárónapon, szombaton a 19-től kezdődő rövidfilm szekció után a budapesti bázisú Óperentzia zenekar játszik, akik a Korai Öröm és a Colorstar együttesekkel mutatnak rokonságot, vagyis pszichedelikus, etno-, folk-, jazz-, triphop- és dzsesszelemekkel dúsított dalkavalkád várható.

Június 6-án Pozsonyban folytatódik a „kihelyzett” Mediawave. A 19 órakor kezdődő rövidfilmvetítés helyszíne a főváros új magyar befogadó kisszínháza és játéktere, amely a Heart nevet kapta, és amely az Ifjú Szívek Táncszínház székhelyén, a Mostová 8, szám alatt található színházteremben működik. Itt három egymást követő estén kaphatnak ízelítőt az érdeklődők a Mediawave fesztivál kisfilmjeiből, közben pedig koncertekkel (Soundbridge, Expired Passport), megzenésített versekkel (Jakubecz László), kedvezményes könyvvásárral és egy irodalmi beszélgetéssel (Tóth László, az Irodalmi Szemle főszerkesztője) kedveskednek nekik a szervezők. (ú)

Címkék 

Ajánló