Üres lakásokban ütött ki tűz Harcsáson

A szakértők szerint gyújtogatás történt
Fotó: Facebook

Két napon belül kétszer is riasztani kellett a tűzoltókat a Harcsás városrészben talál-ható szociális lakótömbhöz: mindkétszer üresen álló lakásban volt tűz.

Komárom

Tomáš Ženiš, a komáromi tűzoltóság egységvezetőjétől megtudtuk, a tűz keletkezésének valószínű okaként mindkét esetben gyújtogatást állapítottak meg. „A lángok nem terjedtek át a szomszédos lakásokra, a kár nem nagy, 100–200 euróra tehető, az üres lakásokban ugyanis csak felhalmozott szemét és néhány öreg bútor volt. Senki sem sérült meg.” – mondta Tomáš Ženiš. Renáta Čuháková Nyitra megyei rendőrszóvivő tájékoztatása szerint idegen vagyon megrongálásának vétségében indult nyomozás.

A harcsási bérház a város tulajdonában van, összesen 123 szociális lakás található ott, amelyeket szociálisan hátrányos helyzetű, nem egy esetben összeférhetetlen polgárok laknak. Olyanok is, akiknek máshol van bejelentett lakhelyük. Üres lakások azért találhatók a lakótömbben, mert nem ritkák a végrehajtás miatti kilakoltatások, az új bérlőkről pedig a képviselő-testületnek kell döntenie. „Sajnos, a lakók között vannak drogosok, szipuzók is – mutatott rá Keszegh Béla alpolgármester. – Az állami rendőrséggel egyeztetve a városi rendőrök is rendszeresen járőröznek a térségben, a lakótömb mellett 2016 novemberében közösségi központot létesítettünk. Azzal, hogy Komárom lekerült a feketelistáról, ismét tudunk pályázni szociális terepmunkások, valamint roma polgárőrök foglalkoztatására. Reméljük, ennek is köszönhetően javulnak majd az állapotok a Harcsáson.”

Címkék 

Ajánló