Bél Mátyás a XVIII. századi magyarországi és európai tudományos élet kiemelkedő alakja volt, aki európai mércével mérve is jelentőset alkotott...

Egy felföldi polihisztor: (Bél Mátyás 1684–1749)

VESZTRÓCZY ZSOLT

A felső-magyarországi régió az évszázadok folyamán számtalan kiemelkedő tehetséget adott a hazai tudomány és kultúra számára, akiket hosszasan lehetne sorolni. E neves rangsorban kiemelkedő helyet foglal el a XVIII. század tudós polihisztora, Bél Mátyás, aki a korabeli Európában is komoly hírnévre tett szert, és nemrég ünnepeltük születésének 325. évfordulóját.

Bél Mátyás 1684. március 22-én született a Zólyom megyei Ocsován. Apja, idősebb Bél Mátyás szlovák, míg anyja, Cseszneky Erzsébet magyar nemzetiségű volt. Szülei evangélikus vallású, egyszerű emberek voltak. A fiú tanulmányait Alsósztregován kezdte, majd Besztercebányán és Pozsonyban folytatta, ahol az evangélikus líceum diákja volt. Ezt követően Veszprémben nevelősködött, majd a pápai református kollégiumban tanult tovább. 1704-ben egyházi ösztöndíjjal a hallei egyetemre ment három évre, a teológiai képzés mellett pedig filozófiával, természettudományokkal, orvostudománynyal és állatorvosi ismeretekkel is foglalkozott. A város nemcsak a modern tudományok, hanem egy újfajta pedagógiai áramlat, a pietizmus korabeli központja is volt, annak legjelentősebb képviselőjével, August Hermann Franckéval pedig jó barátok lettek. Tanulmányai végeztével tanítani kezdett, és a szászországi Bergenben a helyi gimnázium igazgatója lett.

Bár Bélnek külföldön minden lehetősége megvolt egy kiemelkedő szakmai karrier elérésére, de ő erről lemondva visszatért Besztercebányára. A zólyomi megyeszékhelyen 1708-tól 1713-ig tevékenykedett mint lelkész és oktató. A helyi gimnáziumban először volt tanára, Pilarik János keze alatt dolgozott, majd annak halálát követően ő lett az intézmény igazgatója, vagyis rektora. Mint protestáns szimpatizált a Rákóczi-szabadságharccal, ezért Heister császári generális ki akarta végeztetni, ám az utolsó pillanatban mégis kegyelmet kapott.

1714-ben a pozsonyi evangélikus líceumba hívták meg rektornak. ’16-ban nősült, Hermann Zsuzsát vette el, akitől nyolc gyermeke született. ’19-ben a pozsonyi német evangélikus egyház első lelkészévé, vagyis esperesévé választották, tisztségét pedig három évtizeden át viselte. Bél 1749. augusztus 29-én hunyt el Pozsonyban. Művei jórészt kéziratban maradtak fenn, szellemi hagyatékát pedig gróf Batthyány József, a későbbi esztergomi érsek vásárolta meg az örökösöktől. Az iratokat szállító szekér azonban útközben a Dunába fordult, és a szállítmány nagy károkat szenvedett, a maradék pedig legvégül az esztergomi Prímási Levéltárba és az Országos Széchényi Könyvtárba került. Sírja már nincs meg, mivel az evangélikus temetővel együtt ez is áldozatul esett a szocialista „városrendezés”-nek, de életművével maradandó nyomot hagyott a hazai pedagógia és tudomány történetében.

Bél a tanítást német minta szerint reformálta meg, és Pozsony a hazai pietizmus egyik központjává vált neki köszönhetően. Új szervezeti és fegyelmi szabályzatot dolgozott ki, a tantervet korszerűsítette, új tárgyakat kezdett el tanítani (pl.: magyar történelem és földrajz, élő nyelvek, természettudományos ismeretek). Bevezette az iskolai anyakönyvet, a tanulmányi naplót, az osztályozást, a tanári értekezleteket és a bemutató tanításokat. Szakított a magyarázat nélküli memorizálással, helyette a szemléltető és kísérletező oktatást részesítette előnyben, ami szintén neki köszönhetően kezdett elterjedni országszerte. Több tankönyvet (német- és magyar nyelvkönyv, retorika) is írt, melyeket halálát követően még évtizedekig használtak.

A polihisztor Bél tudósként is komoly örökséget hagyott maga után, hiszen foglalkozott alkímiával, nyelvészettel, néprajzzal, leíró statisztikával, valamint történet- és földrajztudománnyal. Kiterjedt publikációs tevékenységet folytatott a határon innen és túl, műveit magyar, latin, német, valamint egyházi cseh nyelven írta. Pozsonyi háza a korabeli tudományos élet egyik központjává vált, tevékenységét pedig nemcsak a birodalmon belül, hanem Európa más országaiban is elismerték. Több külföldi tudós társaság (pl.: Berlin, Szentpétervár, London, Jéna, Olmütz) már az életében a tagjai közé választotta, III. Károly magyar király többször is fogadta és nemesi rangra emelte, XII. Kelemen pápa pedig külön kitüntette. Bél 1718-ban elsőként vetette fel egy hazai tudós társaság megalakításának gondolatát, és 1735-ben már ennek működési alapelveit is kidolgozta, ám terve a jezsuiták ellenzése miatt meghiúsult.

Bél hozta létre és szerkesztette az első állandó magyarországi folyóiratot, a latin nyelvű Nova Posoniensist, amely 1721–22-ben Pozsonyban jelent meg. A lap azonban később a jezsuiták tulajdonába került, és megszűnt.

Mint nyelvész szintén úttörő szerepet játszott. Elsőként foglalkozott a magyar rovásírással, de felfigyelt már a finn–magyar rokonságra is, a Károli-féle Bibliából pedig több részt is újból lefordított.

Bél legfontosabb műve a tudományos szempontból még ma is aktuális Notitia Hungariae novae historico-geographica lett, amit később magyarul Az újkori Magyarország földrajzi-történelmi ismertetése címen adtak ki. Az anyaggyűjtést ehhez a hatalmas munkához Bél tanítványai és fiai segítségével végezte, munkájában pedig még Pálffy Miklós nádor támogatta. A mű 1735 és 1742 között jelent meg négy kötetben, és kilenc magyarországi megye, Bars, Hont, Liptó, Nógrád, Nyitra, Pest-Pilis-Solt, Pozsony, Turóc, Zólyom történelmi, földrajzi, néprajzi leírását tartalmazta Mikoviny Sámuel térképeivel illusztrálva. Bél egy korábbi művében még Szepes megye leírását is elkészítette, a kéziratban fennmaradt Mosonról szóló rész pedig csak a szerző halála után került kiadásra a Notitia ötödik köteteként. A nyomtatásban megjelent öt könyv azonban a szerző által elkészített kéziratos anyagnak csak az egyharmad részét tette ki, így a Bél-hagyaték alapján az elmúlt évtizedekben több más megye leírását is kiadták (pl.: Békés, Veszprém, Heves, Gömör, Sopron, Esztergom, Szabolcs, Zala, Csongrád, Komárom).

Bél Mátyás kapcsán gyakran felmerül az a kérdés, hogy milyen nemzetiségű is volt valójában? Sajnos az ő esetében sem a családi háttér, sem az életút nem segít tisztázni ezt e kérdést, mivel az apja szlovák, az anyja magyar nemzetiségű volt, ő maga pedig haláláig német gyülekezetben szolgált. Bél mindhárom nyelven egyformán jól tudott, s akkoriban ez a fajta többnyelvűség természetes és elfogadott dolognak számított. Versei, egyházi tárgyú művei vagy tankönyvei német, magyar vagy egyházi cseh, míg fontosabb tudományos művei latin nyelven születtek.

A kérdés tisztázásához le kell szögezni, hogy a XVIII. század első felében még nem létezett a mai értelemben vett nemzettudat vagy nyelvi nacionalizmus, így a nemzetiségi hovatartozás nem számított döntő tényezőnek. Helyette sokkal fontosabb volt a társadalmon belüli helyzet; a korban használatos nemzetfogalom, a „natio Hungarica” ideája szintén e felfogáson alapult. Ennek ugyanis csak a rendi kiváltságokkal rendelkezők lehettek a tagjai, akik viszont egyenlő politikai jogokat élveztek, függetlenül attól, hogy magyar, német, szlovák vagy esetleg horvát eredetűek voltak. Ha a nemzetiségük esetleg mégis szóba került valamilyen értelemben, akkor Hungarusnak nevezték magukat, ami annyit jelentett, hogy magyarországi származásúak függetlenül a nyelvi, etnikai vagy vallási különbségektől. Bélt emiatt, a kor normáinak megfelelően szintén Hungarusnak kell nevezni, nem pedig a ma használatos nemzetfogalmat a múltba visszavetítve magyarnak, németnek vagy szlováknak minősíteni.

Bél Mátyás a XVIII. századi magyarországi és európai tudományos élet kiemelkedő alakja volt, aki európai mércével mérve is jelentőset alkotott. Munkáját azonban, sok más, méltatlanul elfelejtett hazai tudóssal és gondolkodóval ellentétben nemcsak az utókor, hanem már a kortársai is ismerték, így Bél már életében megkaphatta az annak kijáró tudományos és közéleti elismerést. Halála után a „magnus decus Hungariae” címmel tisztelték meg, ami magyarra fordítva annyit jelent, hogy „Magyarország (Uhorsko) nagy dísze”, bár a legnagyobb dicsőséget számára mégis inkább a Notitia aktualitása jelenti, amit a korszakkal foglalkozó társadalomtudósok mind a ma napig használnak.

Címkék 

Ajánló