Harabinék ismét nagyon furcsa döntést hoztak

A Legfelsőbb Bíróság Štefan Harabin vezette szenátusa tegnap megszüntetett egy jogerős ítéletet egy 11 évvel ezelőtti, garamszécsi (Polomka, Breznóbányai járás), sokkoló gyilkosság ügyében.
Harabin
TASR-felvétel
Igor Šajgal vállalkozót korábban a bíróság 8 év szabadságvesztésre ítélte, mert a vád szerint megrendelte üzlettársa, Ján Kubašiak kirablását. A felbérelt, rendőrökből álló csoport azonban nemcsak kirabolta, hanem meg is gyilkolta Kubašiakot. Šajgal azonban kérte ügye felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságon, Harabinék ennek keretén belül törölték el az ítéletet, és utalták vissza az ügyet első fokra, a járási bírósághoz.
 
A nagy sajtóvisszhangot kiváltó, különösen brutális bűncselekmény 2006. november 14-én történt. Kubašiak házba három támadó tört be, és túszul ejtette a vállalkozó egész családját, valamint a kiérkező rendőrjárőrt is. Kubašiakot családja szeme előtt rugdosták össze, majd fejbe lőtték. A házban található páncélszekrényt kifosztották, majd elmenekültek. 
 
A nyomozás során kiderült, három korábbi rendőr az elkövető, őket viszonylag gyorsan elfogták. Később fény derült arra, hogy a csoport 1999 óta végez hasonló tevékenységet, embereket támadnak meg, és pénzt követelnek tőlük. 
 
A három exrendőr, Róbert Červeňan, Róbert Petluš és Juraj Rozsík börtönbe került, Petluš 25 évet, Rozsík 8 és fél évet, Červeňan pedig 7 és fél évet kapott. Azt vallották, Kubašiakot megrendelésre támadták meg – így a rendőrség röviddel ezután vádat emelt Igor Šajgal vállalkozó, Kubašiak üzlettársa ellen. A két vállalkozó röviddel a gyilkosság előtt összeveszett, Kubašiak pedig az újságíróknak is beszámolt erről. Šajgalt első körben végül zsarolásért ítélték el, ám 8 évvel a gyilkosság után Petluš megváltoztatta a vallomását, és azt mondta a rendőröknek, Šajgal bérelte fel őket – az eredeti tervek szerint arra, hogy törjenek be Kubašiakhoz, és szerezzék meg a közös vállalkozásukról szóló dokumentumokat. Šajgal állítólag kétmillió koronát ígért nekik.
 
Šajgalt végül 8 évre ítélték, és 35 ezer eurós büntetést is kellett fizetnie, ám 2015 decemberében eltűnt, európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. A sajtó spekulációja szerint Szlovákiában rejtőzhet egy roma telepen. 
 
Harabinék szenátusa azonban úgy döntött, megszünteti a jogerős ítéletet – szerintük Petluš vallomása nem volt törvényes, ráadásul a rendőrség a vallomás egyik részét figyelembe vette, a másikat pedig nem.
 
Az ügyész élesen reagált Harabinék döntésére. „Már megszoktuk a viszonylag meglepő ítéleteket Harabin doktor szenátusától” – jegyezte meg. Šajgal ügyvédje ugyanakkor üdvözli a döntést, ám azt nem tudja, hol tartózkodik jelenleg ügyfele. (aktuality.sk, fm)

Ajánló