Kovács György, a legnagyobb szlovákiai kórház igazgatója

Júliusban vette át Szlovákia legnagyobb kórházának, a Pozsonyi Egyetemi Kórháznak az irányítását. A közgazdász végzettségű Kovács György korábban a Deloitte könyvvizsgáló cégnél dolgozott. 

„Lehetetlen egyik napról a másikra megszüntetni a kórházak adósságtermelését”
Somogyi Tibor felvétele
* 2017 januárjában keresték meg azzal, hogy vállalja a kórház pénzügyi igazgatói posztját. Mit talált, amikor belépett? A kórházak az egészségügy legeladósodottabb részét képezik… 
 
Hatalmas adósságot. Azt láttam, hogy heti szinten egymillió euró adósságot termelünk, az összadósság pedig már elérte a 250 millió eurót. A pozíció elvállalása óriási kihívást jelentett. Úgy véltem, hogy ez a gazdasági eredmény nem biztos, hogy teljesen objektív. Meg kellett vizsgálni, hogyan tudnánk csökkenteni, normalizálni az adósságállományt. 
 
* Mit lehet ekkora adóssággal kezdeni? Hogyan lehet így működtetni egy intézményt? 
 
Az adósság az elmúlt időszak eredménye, amikor évről évre nőtt a kifizetetlen számlák összege. Így egy kórház tényleg nem működhet. Az adósság keletkezésének sok összetevője van. Első lépésben azt kellett megnézni, hogy mi az, amit „házon belül” rendbe tudunk tenni, hol vannak belső tartalékok. Ez alatt értem a belső folyamatok beállítását, az optimalizációt, a közös, központi beszerzést. Meg kellett vizsgálni az összes költségtételt. Az egyik legnagyobb tétel az emberierőforrás-költségek, vagyis a fizetések. Ez a legérzékenyebb terület is. Meg kellett vizsgálni, hogy megfelelő-e az alkalmazottak jelenlegi létszáma, vagy túlzottan magas, és azért magasak a bérköltségek is. A vizsgálatok alapján egy tervet készítettünk, amely segít az adósság csökkentésében, de csak egy bizonyos szintig. 
 
* Az éves költségek hány százalékát adják a bérek? 
 
Bevételeink 73 százalékát teszik ki. Ez rendkívül magas arány. Azt nehéz megmondani, hogy mennyi lenne az ideális, mivel ez egy kiemelt kórház. Ide jönnek a legnehezebb páciensek. Mi nem mondhatjuk egy betegnek, hogy továbbküldjük, innen nincs hová küldeni. Nem is akarjuk továbbküldeni, mert szerintem minden kórháznak az lenne a feladata, hogy a betegeket egészségesen bocsássa el. Minden kórház tisztában van azzal, hogy mekkora összegre számíthat a biztosítóktól egyes diagnózisokért, és nem szívesen mondom, de ez alkalmat ad arra, hogy „játsszanak” a pácienssel. Ha a regionális kórházak úgy értékelik ki, hogy az adott beteg számukra nem igazán „érdekes”, akkor továbbküldik hozzánk. 
 
* Az „érdekes beteg” ezúttal gazdasági szempontból értendő? 
 
Igen, tudják ugyanis, hogy egy bizonyos teljesítményre kevesebb pénzt kapnak, mint ami megérné nekik. Őket is nyomás alatt tartja a menedzsment, inkább továbbküldik a beteget. Mi már nem tudjuk hová továbbküldeni. Ezért mindig nagyon óvatosan kell kezelni, hogy mekkora lenne az alkalmazottak optimális létszáma. Ha a bérköltség 73 százalék helyett 63 százalék lenne, sokkal optimálisabban tudnánk működni. Ezt azonban el lehet érni úgy is, hogy a bevételeket növeljük. Vagyis nem az alkalmazottak számát, vagy a fizetéseket csökkentjük, hanem megnöveljük az elvégzett kezelések számát, és így több pénzre számíthatunk a biztosítótól. 
 
* Ezt hogyan lehet elérni? 
 
Erről szól az optimalizáció. Sokkal hatékonyabban kellene működnünk, meg kell hozni kevésbé népszerű döntéseket is. Össze kell vonni bizonyos klinikákat, ahol például kettőzött működést tapasztalunk. Ha egy részlegnek nincs létjogosultsága, akkor be kell zárni. 
 
* A pénzügyminisztérium Pénzpolitikai Intézetének elemzése szerint akár 400 orvosi és 800 nővéri állást is meg lehetne szüntetni a kórházban. Ezt reálisnak tartja? 
 
Ezzel az elemzéssel nem tudtam azonosulni, nagyon elhamarkodott kijelentésnek tartom. Nemcsak nálunk, hanem országos szinten is nővérhiány van. Én egyébként is annak a híve vagyok, hogy inkább az adott létszámmal végezzünk több kezelést. Leépíteni mindenki tud, sokkal nehezebb azt fejleszteni, ami van. Nagy probléma azonban, hogy az emberek megszokták, hogy nem túl szigorú az ellenőrzés. Jobban oda kell figyelni arra, hogy kihasználjuk az egyes részlegeket. Hogy ne csak délután kettőig operáljanak, hanem legalább délután négyig, esetleg ötig, vagy akár két műszakban. Ezzel két legyet ütünk egy csapásra: sokkal hatékonyabb lesz a működés és sokkal több beteget tudunk ellátni. Ez biztosan kellemetlen annak, aki például délután kettőtől már mást tervezett. Ezek azok a népszerűtlen döntések, amelyeket meg kell hozni. 
 
* A kórház adósságának legnagyobb részét az állam most magára vállalja. Hogyan látja, mikorra érhető el, hogy már ne termeljen adósságot a kórház? 
 
Ez egy komplex kérdés. Az első pillére az, hogy be kell állítani a működést, racionalizálni kell a folyamatokat. De ez csak egy kis szelete az egésznek. A második pillér, hogy növelni kell a beruházásokat. Az egészségügy alulfinanszírozott. Ha nincs beruházás, vagy nem elégséges, akkor a kórház nem tud működni. 15–20 éves berendezésekkel nem lehet olyan ellátást biztosítani, amit ma már a páciens elvár, és egyben sokkal nagyobb a költségvonzata. Például drágábbak, gyakoribbak a javítások, mint egy új berendezésekkel felszerelt kórháznak. A harmadik rész az egészségbiztosítók szerepe. Nem lehet azt elvárni egy kiemelt kórháztól, hogy ha nincs kifizetve az összes elvégzett kezelés, akkor nullszaldós legyen. Amíg az adott ellátás költségeit nem téríti teljes mértékben a biztosító, akkor nőni fog az adósság. 
 
* Tehát úgy véli, hogy egyes kezelések ára rosszul van meghatározva? 
 
Igen. Az is a menedzsment feladata, hogy harcoljon. A biztosítónak is megvan a menedzsmentje, megvan a nyomás a pozitív gazdasági eredmények irányába, a kórházban is ugyanilyen nyomás alá kell helyezni a menedzsmentet. Meg kell indokolni, hogy miért kérünk az adott kezelésért akkora összeget. 
 
* Az állami tehermentesítésnek feltétele, hogy konszolidációs tervet készítsen a kórház, ennek minden bizonnyal tartalmaznia kell azt is, hogy mikorra lehet nullszaldós a kórház. Az egyetemi kórháznál ezt mikorra tudják elérni? 
 
Meggyőződésem, hogy ha az említett három pillér működni fog, akkor középtávon, mintegy 5 éven belül ezt a kórházat is nullszaldósra lehet hozni. Kisebb kórháznál ez gyorsabban elérhető lenne, itt lassabban fog menni. Ahhoz, hogy elérjük ezt a célt, nagyon szoros együttműködésre van szükség a kórház vezetése, az egészségügyi minisztérium és az egészségügyi biztosítók között. Ha csak egyik része működne, akkor is le tudnánk csökkenteni az éves mintegy 50 milliós hiányt 25–30 millióra, de ezt a 25–30 milliót bele kell tenni a költségvetésbe. 
 
* A kormányzat szerint ennek kellene lenni az utolsó tehermentesítésnek, de ha még 5 évig adósságot fog termelni a kórház, akkor ez csak egy álom. 
 
A tehermentesítés koncepciója nem számol azzal, hogy egyik pillanatról a másikra megszűnik az adósságtermelés. Azzal számolnak, hogy az adósságtermelés csökken. Úgy vélik, hogy 2020–21-re konszolidált lesz a működés, de addig egy újabb 250–300 millió eurós adósság fel fog halmozódni. Az nem lenne reális, hogy újabb adósság már „holnaptól” nem termelődik. 
 
* Az egészségügyben jelenleg a kórházi szféra az „állandó beteg”, az elmúlt 20 évben nem sikerült elérni, hogy gazdaságilag megfelelően működjön. Most tervezik a DRG-rendszer, vagyis a diagnózis alapú finanszírozás bevezetését. Ez segíthet a kórházak gazdaságának rendbetételében, az ellátás színvonalának növelésében? 
 
Az egészségügynek a legattraktívabb részei működnek jól, mint például a gyógyszeripar, a laboratóriumi részlegek vagy akár a veseszűrés. Ezek magánkézben vannak. A DRG-rendszer hosszú történet. 2010-ben kezdtek ennek bevezetésével foglalkozni, de 2015-ig ez nagyon lassan haladt. Ez a rendszer működik mindenhol, talán Szlovákia az egyetlen, ahol még nem. Biztos vagyok benne, hogy ez hozzásegít ahhoz, hogy az egészségügy átláthatóbbá váljon. Közvetlenül nem hoz pluszpénzt, de azt megmutatja, hogy az adott kórházban mi működik rosszul. Megvannak a buktatói is, de mindenképpen pozitív lépés lesz. 2017 júliusától már élesben figyeljük a DRG folyamatát, ez azonban nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra átállunk az új rendszerre. Az átállás Németországban is tíz éven keresztül tartott, és még ma is alakítják a rendszert. 
 
* Ez azt fogja jelenteni, hogy például a dunaszerdahelyi kórház is ugyanannyit kap majd egy adott kezelésért, mint a pozsonyi? 
 
Igen, a végső cél ez. Jelenleg a kiindulópont teljesen más, de a végső cél az, hogy egy adott diagnózis kezelésére minden kórház ugyanakkora összeget kapjon. 
 
* Említette, hogy a kórház mindenképpen befektetésre szorul. A tervek szerint Pozsony mellett, Rázsochyn egy teljesen új kórházat építenek, de közben modernizálják az egyetemi kórház egyes részlegeit, például a ružinovi kórházat is. Milyen határidőkkel számolnak? 
 
Az első tervek szerint előbb a rázsochyi kórház épült volna fel, majd a ružinovi kórházat is felújították volna. Mivel azonban a rázsochyi kórház felépítése tovább fog tartani, az egészségügyi minisztérium úgy döntött, hogy a ružinovi kórházban is korábban kezdjük a felújítási folyamatot. A felújítás teljes költsége mintegy 80–85 millió eurós csomag. Ebben benne van az épületek felújítása, a berendezés, az egészségügyi berendezés cseréje, és várhatóan egy új pavilon felépítése is. 
 
* A ružinovi kórház felújítása mikorra készülhet el? 
 
Legkésőbb 2020-ra szeretnénk befejezni a teljes felújítást, ez a legkésőbbi időpont. Ezzel párhuzamosan elindul a rázsochyi kórház építése is. 
 
* Közben tud majd működni a kórház? 
 
Azért is fog két–két és fél évig tartani a felújítás, mert közben folyamatos lesz a betegellátás is. De a felújítás jelenleg is folyik, tehát megoldható működés közben is. 
 
* A magánszférából érkezett az államiba. Miben látja a legnagyobb különbséget? 
 
A legnagyobb problémát a kommunikációban látom. Az emberek nem elég nyitottak, nem mondják el a véleményüket. A másik különbség a munkatempó, a magánszférában sokkal gyorsabb a döntéshozatal, mint az államiban. 
 
* Gazdasági végzettséggel rendelkezik, gazdasági emberként került a legnagyobb szlovákiai kórház élére. Hogyan fogadta be a helyi orvostársadalom, amely eléggé zárt és elitista? 
 
Szerencsésnek tartom magam, mert gyorsan sikerült jó munkakapcsolatot kialakítanom a kórház orvosaival. Úgy érzem, elfogadtak. Úgy vélem, hogy az én pozícióm nem igényli, hogy orvos töltse be, sőt, szerintem előny, hogy nem vagyok orvos. Minden orvosnak megvan a maga szakiránya, és akarva-akaratlanul saját szakiránya felé húz. Én függetlenül tudom nézni az egyes részlegeket, mindegy, hogy belgyógyászat, sebészet vagy pszichiátria. Így objektívebben tudok dönteni. A jó döntésekhez természetesen szükség van orvosi szemléletre is, de nagyon jó csapat vesz körül, akik segítenek a döntések megvalósításában is. 
 
* Említette, hogy az egészségügy alulfinanszírozott. Ön szerint mennyivel több pénzt kellene beletennie az államnak ahhoz, hogy problémamentesen működjön? 
 
Megpróbálom az adósságállomány felől megközelíteni. Éves szinten mintegy 130–150 millió eurós adósság keletkezik. Azt nem állíthatjuk, hogy ez az objektív hiány, mivel nem működik minden teljesen hatékonyan, vagyis csökkenteni lehetne ezt az összeget. Én azonban nem csökkenteném, mert a rendszerből hiányoztak a befektetések. Szerintem éves szinten 150 millió euró plusszal sokkal gördülékenyebben, magasabb szinten működhetne az egészségügyi ellátás. 
 

Ajánló