Magyar, szlovák, román és morva forgós-forgatós táncok az Ifjú Szivek Táncszínház legújabb műsorában

Az ördög tánca - az Ifjú Szivek a Budapesti Tavaszi Fesztiválon (Somogyi Tibor fotói)

Budapest |

Szombaton a Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutatta be legújabb műsorát az Ifjú Szivek Táncszínház. Az ördög tánca című műsor premierjét a Művészetek Palotájában tartották, ott készültek Somogyi Tibor fotói is.

(Somogyi Tibor felvételei)

Az ördög táncát május 31-én Pozsonyban, a Szlovák Nemzeti Színház új épületében láthatja a közönség.

Ez az előadás már a tizenkettedik Szivek-produkció volt azóta, hogy tíz évvel ezelőtt hivatásos státust kapott az együttes.

A műsorban magyar, román, morva és szlovák forgós-forgatós táncok szerepelnek. S hogy miért éppen Az ördög tánca lett a címe, arról Hégli Dusán művészeti vezető, koreográfus beszélt.
„A 15–16. században kezdődött a tánc forradalma: az emberek akkor kezdtek párban forogni. Ez természetesen nem tetszett az egyháznak, az ördög táncának minősítette, számos régi leírást találhatunk az ilyenfajta tánc tiltásáról” – meséli a cím eredetéről Hégli. Ez a tánctípus a 17–18. században vált uralkodóvá. Mivel azonban csak a forgós-forgatós táncok bemutatása azt jelentené, hogy kiragadták egy folyamatból ezt a tánctípust, a koreográfus úgy határozott, azt is bemutatja a műsorban, milyen táncok voltak előtte, az első rész címe Memento mori! (Emlékezz a halálra!), a másodiké La danse du diable (Az ördög tánca) és utána következik a Romantischer nachtanz (Romantikus ráadás), így kap a néző teljes képet.
„A néptáncműsorok legnagyobb része úgy készül, hogy a koreográfus, rendező egy-egy tájegység táncait viszi színre. Az ördög táncával azt szerettem volna bemutatni, hogy nem kell mereven ragaszkodni ehhez az előadásmódhoz, a műsor egy tánctípus bemutatásán is alapulhat – magyarázza az Ifjú Szivek művészeti vezetője. – A forgósforgatós táncok az egész Kárpátmedencében elterjedtek, és például a román és a morva forgatós – akármekkora is a földrajzi távolság – nagyon közel áll egymáshoz.” A pozsonyi táncszínház legújabb műsorában az egyes koreográfiákat tánctörténeti szempontok és az európai kultúra szerint szerkesztette egymáshoz a rendező.
Hégli Dusán utóbbi két műsorában, a Felföldi levelekben és a Tánc húros hangszerekre, ütőkre és zongorára címűben nem pusztán a táncot vitte színre, az élményt képek, filmek háttérre vetítésével gazdagította. „Az ördög táncában is több lehetőséggel éltem, a vizuális élmény szerves részei lesznek a hol álló, hol mozgó képek, sőt kisfilmrészleteket is beépítettem az előadásba, hogy a nézőben újabb, merészebb gondolatokat ébresszek – vallja a koreográfus. – Nem úgynevezett szájbarágós illusztrációs felvételek ezek, például a háttérre vetített Bosh- vagy Brueghel-képek előtt nem azok az alakok táncolnak, akiket a képen látunk, nem ők elevenednek meg, a színpadi jelenet és a festmény kiegészítik egymást.”
Az emberek többsége úgy néz a néptáncra, mint valami vurstlis, komédiázós dologra, holott ha alaposan belegondolunk művelődéstörténeti jegyeket is hordoz – erről Hégli Dusán úgy vélekedik, hogy a néptánc identitástudatot is ad, de ezen felül komoly zenei és mozdulatművészi élményt nyújt. Az ördög tánca pedig annak a kornak a krónikája, amelynek táncai a mai napig nemcsak a néptáncegyüttesek műsorában szerepelnek gyakran, hanem a táncházakban is kedvelt táncok. (rend)

Ajánló