Íme az Eszterlánc Országos Gyermek-néptáncfesztivál nyertesei

Fülek |

Péntektől vasárnap délutánig a gyerekeké és a néptáncé volt a főszerep Füleken a VIII. Eszterlánc Országos Gyermek-néptáncfesztiválon.

A gálán mindenki felszabadultan ropta
Ifjú Szivek-képarchívum

Ha népzene zengi be Füleket, felélénkül a város, három napon át szól a népzene, ropják a néptáncot a művelődési házban, kikapcsolódásként a felnőttektől tanulhatnak új táncokat, de vetélkedhetnek is abban például, ki tud a legkisebb darab újságpapíron táncolni. Pénteken és szombaton ötvenöt szólótáncos, nyolc néptáncegyüttes (csaknem négyszáz hat–tizenöt éves gyerek) állt színpadra, hogy megmutassa, ki mit tud néptáncból, melyik együttes hol tart. Lettek volna többen is, csak annyi gyereket már nem lett volna hol elszállásolni. Ez nem bírálat, elvégre nagyszerű, hogy utánpótlásból nincs hiány. A zsűri véleménye szerint ilyen színvonalas talán még sohasem volt a fesztivál, ahonnan vasárnap senki sem távozott üres kézzel, mindenki vitt haza valamilyen sávot, és persze útravalót, buzdító szót a zsűritől, emlékül pedig vastapsot a több táncostól. (end)

Szólisták – I. kategória

Aranysáv: Rajcsányi Ádám, különdíj a kiváló előadásért (Csali GYNTE, Somorja), Szőllősy Emma–Berki Dániel, különdíj a kiváló előadásért (Sendergő GYNTCS, Ipolyság), Mészáros Emma Viktória–Varga Dóra (Kis Megyer és Csilizke GYNTE, Nagymegyer), Botló Csenge–Kopsa Zoltán (Kis Megyer és Csilizke), Polák Zoé Eszter (Dunaág NTM, Dunaszerdahely), Nagy László (Kis Csallóközi GYNTCS, Dunaszerdahely)

Ezüstsáv: Németh Levente–Molnár Veronika (Dunaág NTM), Zsoldos Viktória–Burján Vivien (Kis Megyer és Csilizke), Németh Máté–Méry Emma (Dunaág NTM), Béhr András Bertalan (Kis Csallóközi GYNTCS), Kopsa Boglárka (Kis Megyer és Csilizke), Lakatos Emma–Madocsai Márton (Kis Csallóközi GYNTCS), Janšto Sofia–Antal Márk (Kis Rakonca GYNTE, Fülek), Cséfalvay Franciska (Dunaág), Kovács Kristóf–Daru Csenge (Muskátlis Néptánckör, Vágkirályfa)

Bronzsáv: Antal Márk–Antal Flóra Boglárka (GYNTE, Feled), Koran Tímea–Koran Tamás (Rozmaringsarj GYNTE, Kenyhec)

Szólisták – II. kategória

Aranysáv: Varga Dániel, különdíj a kiváló előadásért (Kis Rakonca GYNTE, Fülek), Straňák Zoltán, különdíj a kiváló előadásért (Sendergő GYNTCS, Ipolyság), Riedly Miklós Kristóf (Kincső NTE), Molnár Nicolas (Kis Rakonca GYNTE, Fülek), Rémiás Angelika–Tóth Krisztina (Kelepelők GYNTE, Buzita), Petrovics Krisztina–Szőlősi Rebeka (Kincső NTE)

Ezüstsáv: Barna Angelika–Gyetvai Mihály (Kis Rakonca GYNTE), Szabó Kamilla–Jáne Viktória (Kis Megyer és Csilizke GYNTE), Ádám Szabolcs (Kelepelők GYNTE, Buzita), Gáspár Angéla–Csomor Bernadett (Kis Rakonca GYNTE), Kiss Dominik–Straňák Katalin (Sendergő GYNTCS, Ipolyság), Čambal Lili–Görföl Attila (Kis Megyer és Csilizke GYNTE)

Bronzsáv: Szalay Balázs–Csonga Nóra (Dunaág NTM, Dunaszerdahely), Leczkési László–Cződör Krisztina (Dunaág NTM), Szabó Barbara–Orosz Noémi (Dunaág NTM), Szalai Péter–Pintér Eszter (Dunaág NTM)

Együttesek

Aranysáv: Csali Ifjúsági Néptáncegyüttes, Nagy Csali Néptáncegyüttes (Somorja), Sendergő GYNTCS (Ipolyság)

Ezüstsáv: Kis Rakonca GYNE, Kis Megyer és Csilizke GYNE, Dunaág NTM és NTE és Ágacska Néptáncegyüttes (Dunaszerdahely)

Bronzsáv: Kelepelők Gyermek-néptáncegyüttes (Buzita), Kis Csallóközi (Dunaszerdahely)

Címkék 

Ajánló