Fehér Renátó: Európaterminál (tanulság)

Legyen vasárnap, de legalábbis advent, amikor az öregek megint és újabb történetbe fognak. 
 
Grant Wood: Amerikai gótika
Bár annak hamar és jellemzően az elérzékenyülésük lett a közepe, vége. Elérzékenyülés az összekapaszkodáson, a kitartáson, a tisztességen. Legtöbbször a sajátjukon. Nem legtöbbször. Elérzékenyülés a mindezek ellenére is ciklikusan betoppanó kudarcokon és tragédiákon, amiket viszont egyáltalán nem tabusítottak, sőt, talán dédelgettek. Az elérzékenyülés könnyei pedig magvas tanulságokba ömlöttek: első a család, vagy mindenki a saját sorsának kovácsa. Bár utóbbi tétel a tisztességtől függetlenül is bekövetkező kudarcok és tragédiák függvényében mintha érvényét vesztené, de az ilyen logikai következetlenségek rendszerint hidegen hagyták őket. A logikai következetlenségek ugyanis, tudod, kisfiam, lógatták a lábukat, amíg mi végigdolgoztuk az életünket. 
Pont. Ezek a kezdetben falusi, később pedig kertvárosi konyhaasztalok nem a logikai következetlenségek, hanem a többmázsányi, aprópénzért leszedett ribizli alatt roppantak volna meg. Persze nem roppantak, mert a konyhaasztalok, s ebben hasonlatosak a fákhoz, állva halnak meg.
Mindent, ami velük (tehát veled), a szüleikkel (tehát veled), a nagyszüleikkel (tehát veled) történt, csak a tanulság kedvéért skicceltek fel, a poén helyett szlogenbe torkolló vicc gördülékenységével. Okulásul. S ezekben a tanulságokban kimasszírozhatatlanul ott feszült a négy évtizedes példamutató pedagógusi görcs. Emlékplakettet kínált érte tanácselnök, párttitkár és szakszervezeti bizalmi. Nem elég a jóra vágyni: a jót akarni kell!, ropogott minden ballagó nyolcadikos foga alatt a hamuban sült, odaégett útravaló generációkon át, téveszthetetlenül. 
 
A tanulságok, mint háj a csontokat, kitakarták az esendőséget, a vívódást, a szépség fűszerét és forrását, a hibát. Nem kalandoztak el, nem lett belőlük soha sűrű, bozótos mese, amibe nagyapa és unokája vállt vállnak vetve együtt szunnyadtak bele. A tanulságok azt hivatottak reprezentálni, hogy a helyes döntés nem csupán pofonegyszerű, de magától értetődő. Hogy mi a helyes, hogy mi a válasz, ami van. Ahogy azt a bakter fia, lánya elképzeli. Hogy legyen mondjuk egy üknagyapád, aki mondjuk Przemyślnél részt vett az ostromban, de nem lőtt, hanem hazagyalogolt, és fél évszázadot mondjuk virágkertészkedett. Aki a virágot szereti. 
 
Ezek a tanulságok valójában megfosztottak a történetektől, mert a tanulság volt az Úr, a történet csak cifra szolga. Megfosztottak a kíváncsiságtól abban a korban, amikor az ember a történetekre egyszerre a legkevésbé és a leginkább fogékony. Mert, és talán ezt akkor nem fogalmaztad meg ilyen körültekintően, az egyébként még kikezdhetetlen igazságérzetedet olyanok kezdték polírozni, akik túl voltak egy élet kikerülhetetlen kompromisszumain. A tanulság megeszi a történet lelkét, az életet snitteli el, mert a tanulság a végcél, aminek a történet csak útjában van. Siettet, azzal fenyeget, hogy elillan. Te meg futsz, másra se figyelve, pedig csak túszul ejtettek a törékeny meghittségükkel. 
Ahogy karoltok egymásba, egy pillanatra elfelejted, hogy végül is immár ki kíséri a másikat, hogy ki botlik évek óta gyakrabban. Ötéves vagy megint, szól a Fel nagy örömre, mindig az a finálé, ha dúdoltok is, csak egymásnak, jöttök kifelé a padok között, de úgy, mindig úgy, mintha sose érne véget az éjféli mise.

Ajánló