IX. Szent István Est a szabadtéri színpadon

Érsekújvár |

Az egyik legszórakoztatóbb, legvidámabb előadás bemutatójára készül augusztus 20-án az Érsekújvári Rockszínpad társulata. A Grease musical számos tehetséges fiatal, énekes és táncos számára ad lehetőséget a bemutatkozásra.

A civil szervezeteket tömörítő KultúrKorzó második félévének nyitórendezvényére hónapok óta készülnek a fiatalok. Az Érsekújvári Rockszínpad nyolcvanfős társulatának hetedik darabjában több új tehetség mutatkozik be. Nem könnyű a társulati tagok rendszeres próbáit megszervezni, ezért a rockszínpad tagjai közös nyári próbát tartottak Garamkövesden. „A Grease bemutatásának ötlete a fiataloktól ered, én eleinte idegenkedtem ettől a műfajtól, mert a rock and roll korszakot kissé távolinak éreztem. Többször megnéztem a filmet, melynek a hetvenes-nyolcvanas években bizonyára nagy sikere volt, ám a mai kor tempójához viszonyítva lassúnak találtam. Sokat változtattunk rajta, hogy dinamikusabb legyen” – avatott be a részletekbe Stugel. A Grease dalainak fele alkotja az előadás gerincét, ezenkívül a magyar közönség számára ismerősen csengő, Neoton Famíliától származó dalokat is becsempésztek az előadásba. A darab munkacíme talán ezért is hangzott találóan: Grease, vagy amit akartok. „Az Érsekújvári Rockszínpad célja teret adni a tehetséges fiataloknak. Könnyebb lett volna a főszerepeket már ismert, befutott énekesekre, táncosokra osztani, de nem ez a célunk, hanem az, hogy mindenki érvényesülni tudjon a színpadon” – tette hozzá Stugel. A társulat szeretne minden kultúrházba, szabadtéri színpadra eljutni a darabbal. A mostani előadásban egy autót kell feltolniuk a színpadra, a járművet ide-oda tologatják a szereplők, sőt táncolnak a kocsi tetején, mindez külön kihívást jelentett a díszletkészítők számára. Az Érsekújvári Rockszínpad társulata idén nyáron négy darabot játszik: az Oroszlánkirályt, a Játék újra él címűt, a Rómeó és Júliát, valamint a legújabb Grease előadást. A csapat lelkes, holott továbbra is helyiséggondokkal küzdenek, nincsenek saját raktárhelyiségeik és próbatermeik.

Az elmúlt években számos kritika érte a szervezőket, amiért fiatalos, zenés darabokkal mutatkoztak be augusztus 20-án, egyesek szerint ezek nem az ünnephez méltók. „Nem értek egyet ezzel a véleménnyel. A járási székhelyen rendszerint 1800 ember hallgatja az ünnepi beszédet, a KultúrKorzó éves tevékenységének kiértékelését, énekli közösen a Himnuszt és gyönyörködik a tűzijátékban. Értékes üzenetünk van a fiatalok számára: fontos a magyarság, a tehetségek bemutatkozása és a közös ünneplés” – fejtette ki Stugel.

Lapunk a KultúrKorzó állandó médiapartnere.

Ajánló