Kölcsönsofőrök és ukrán vendégmunkások mentik a menthetőt Nyitrán

Nyitra |

Normalizálódott a városi buszjáratok menetrendje, miután a közlekedési vállalat tíz sofőrt kölcsönzött és hatot alkalmazott. Decemberben további tizenhét hazai és tizenkilenc ukrán munkavállaló ülhet a busz volánja mögé, ha ez teljesül, már nem lesznek további kimaradások. 

Ján Krošlák illusztrációs felvétele

A helyzet májusban vált tarthatatlanná, akkor sofőrhiány miatt naponta akár hatvan-nyolcvan járat is kimaradt, és az emberek hiába várakoztak a megállóban. Az Arriva Közlekedési Vállalat azzal próbálta menteni a helyzetet, hogy honlapján előre feltüntette, melyik járat mikor nem közlekedik, de mivel ezt nem tudta előre megnézni minden utas, egyre nőtt az elégedetlenség. Szeptember végén már a városi önkormányzat is foglalkozott a kérdéssel, de a krízismenetrendet, amelyet az Arriva szorgalmazott, nem hagyta jóvá. Ehelyett arra kötelezte a közlekedési vállalatot, vegyen fel új sofőröket. És ha nem tartja be a menetrendet, komoly bírságot szab ki a cégre a város. 

Titkos sofőrkölcsön 

Októberben még úgy tűnt, az Arriva annak ellenére sem tudja teljesíteni a feltételeket, hogy bruttó 145 euróval emelte a sofőrök bérét. Még a halottak napi csúcsforgalom idején is kimaradtak járatok, és csak november 6-án állt helyre a rend. 

A vállalat három hónapra tíz sofőrt kölcsönzött egy meg nem nevezett cégtől - Juraj Kusý, az Arriva igazgatója „taktikai okokból“ nem akarta elárulni, honnan. „Szlovákiában általános a sofőrhiány, nem akarjuk, hogy mások is megrohamozzák őket“ - mondta. Hat sofőrt a héten vett fel az Arriva, további tizenhét pedig még autósiskolába jár, hogy megszerezze a buszvezetői jogosítványát. 

Ezereurós garancia 

„Januártól tizenkilenc ukrajnai sofőrt alkalmazunk, akik a kijevi tömegközlekedési vállalatnál dolgoztak. Tapasztalt sofőrök, intelligens emberek, nem munkanélkülieket ültetünk a volán mögé“ - hangsúlyozta Kusý, aki szerint sokat segítene, ha a parlament elfogadná azt a törvénymódosítást, amely 24-ről 21re csökkentené a buszvezetők alsó korhatárát. A városatyákat meggyőzte az Arriva igazgatója, de az új szerződésbe garanciaként belefoglalták, hogy a vállalat minden kimaradt járatért ezer eurót fizet a városnak. Az eredeti javaslat ezerötszáz euróról szólt, de Juraj Kusý szerint ez tönkretenné a vállalatot, amelynek az éves nyeresége sem több mint 120 ezer euró. „Ha akár rajtunk kívül álló okokból is kimaradna ötven járat, azzal féléves nyereségünket veszítenénk el“ - érvelt. Végül a képviselők is belátták, hogy a bírság célja nem a közlekedési vállalat tönkretétele, hanem az, hogy a szerződés betartására kényszerítsék. A büntetés azonban nem marad el, az éves elszámolásnál, amikor eldől, mennyi támogatást kap a vállalat a közérdekű szolgáltatásra, figyelembe veszik a fél évig tartó járatkieséseket.

Ajánló