Miklós Edit hatalmas sikere

Lake Luise |

Miklós Edit a harmadik helyen végzett a női alpesi síelők Világkupa-sorozatának szombati lesiklóversenyén a kanadai Lake Louise-ban. 

TASR/AP felvétel

A 28 éves magyar síző elsőként vágott neki a pályának, amelyet hiba nélkül, remek sebességgel és idővel teljesített. A szám olimpiai hetedik helyezettjét a pénteki futam győztese, a negyedikként indult szlovén Ilka Stuhec letaszította az élről, majd az összetett Világkupában címvédő és lesiklásban olimpiai bronzérmes svájci Lara Gut is jobb időt teljesített nála. A szakági Vk-ban az előző idényben második svájci Fabienne Suter hibázott, névrokon honfitársa, Corinne Suter pedig a negyedik időt síelte, így Miklósmaradt a harmadik. 

A csíkszeredai születésű versenyző pénteken több mint másfél másodperccel maradt le Stuhec mögött, szombaton azonban csupán 43 századdal kapott ki tőle. „Fantasztikusan érzem magam, nagyon örülök ennek a harmadik helynek! Amikor leértem, nem gondoltam, hogy ez elég lesz, de hát a harmadik helyet kértem, úgyhogy meg is kaptam!” – mondta Miklós Edit, hozzátéve: szerencséje volt az időjárással, és köszöni a sok szurkolást és pszichológusa, Vura Márta segítségét. 

Miklós Edit pályafutása során második alkalommal állhatott dobogóra Vk-versenyen, először 2015 januárjában, St. Moritz-ban lett harmadik. Érdekesség, hogy Stuhec is másodszor végzett dobogós helyen, ő az egy nappal korábbi sikerét követően ismét nyert. 

Miklós a pénteki tizedik helyezéséért 26, a szombati harmadik pozíciójáért pedig 60 Világkupapontot kapott. Összetettben a 13. helyen áll (a szlovák Petra Vlhová 7., Veronika Velez-Zuzulová pedig 10.) 
Miklós teljesítménye azért is különösen értékes, mert hagyományosan gyengébben szokta kezdeni az idényt. Korábban a legjobb eredménye Lake Louise-ban a 22. hely volt, amit tavaly ért el, ezt pénteken és szombaton jócskán felülmúlta. 

Ajánló