Ezúttal elmaradt a DAC-katarzis

Gól nélküli döntetlennel végződött a DAC-Nitra találkozó a labdarúgó Fortuna Liga 17. fordulójában. Győzelme esetén a DAC a tabella második helyére ugorhatott volna, és nagy lépést tehetett volna a felsőház felé, de ez elmaradt.

Somogyi Tibor felvételei
Az első negyedórában meddő mezőnyjáték folyt, az első helyzetecskére, Šatka fejesére a 17. percig kellett várni. A DAC aktívabb volt, a 23. percben Ljubicic fejesét védte szép vetődéssel Hroššo. A DAC csapatkapitánya nagyszerű teljesítményt nyújtott védekezésben és támadásban is, az akciók nagy része rajta keresztül ment. A 32. percben egy Kalmár - Pačinda - Divkovic akció végén Hroššo ismét látványos mozdulattal hárított. Itt-ott a Nitra is eljutott a kapuig, Chovanecet hagyták őrizetlenül fejelni, de nem érte el a labdát. Öt perccel a szünet előtt Ljubicic ellentmondást nem tűrően robogott keresztül a labdával a pályán, Pačindához passzolt, de Hroššo megint jó helyen volt. A félidő végéig még egy kapu mellé szálló fejest és Vida révén egy középre tartó lövést is elkönyvelhetett a DAC.
 
A második játékrészre sokkal harcosabban futottak ki a sárga-kékek, kezdettől fogva próbálták beszorítani az újoncot, de többször bosszantó pontatlanságok miatt szakadt meg az akció. Amikor pedig elfogyott a tudomány, jöttek az ívelgetések... A 70. percben  Davis futtából a kapu mellé lőtt.
 
A szurkolókra nem lehetett panasz, a csípős szél ellenére csaknem kilencezren biztatták a DAC-ot, s bíztak benne, csak sikerül megszerezni a győztes gólt. De a gól majdnem a másik oldalon jött, Balaj kapta lesgyanús helyzetben a labdát, de a bíró az ellene elkövetett szabálytalanságot fújta le, ám Machovec 18 méterről nem találta el a kaput. A hazaiak Kalmár akciójának köszönhetően szöglethez jutottak, de a berobbanó Ashiru a labda mellé fejelt. Egyre idegesebb lett a légkör, Marco Rossi is egyre gyakrabban kapdosta le a fejéről dühében a sapkáját. 
 
A várva várt katarzis most nem jött, Pačinda fejese a hosszabbítás utolsó percében a kapu fölé ment.
Míg egy hete Zsolnán a DAC győzelemmel felérő 0:0-t ért el, most csalódottság lett úrrá a MOL Arénán.
 
A felsőházba kerülésért nagyon szoros a küzdelem, a DAC 30 ponttal az ötödik, a hetedik helyen álló trencséniek egy meccsel kevesebbet játszottak, és hat ponttal vannak lemaradva a sárga-kékektől.
 
DAC-Nitra 0:0
Sárga lap: Mervó, ill. Vencl.
Játékvezető: Kráľovič, 8727 néző.
DAC: Macej - Zsivkovics, Šatka, Nuk, Davis - Ljubicic - Pambou (54. Aluku), Kalmár,  Vida (68. Mervó) - Divkovic (81. Ashiru) - Pačinda.
NITRA: Hroššo - Kuník, Križan, Vencl, Chovanec - Valenta (55. Steinhübel), Šimončič (74. Kotrík), Machovec, Ngeyitala - Balaj (83. Abrahám), T. Kóňa.

 

Ajánló