Kisebbségek belső sejtosztódása

Nem könnyű velünk, illetve magunknak sem magunkkal. 
A héten egy konferencián olyan emberekkel találkoztam, akik hivatalból foglalkoznak a hazai nemzetiségekkel – pontos fordításban nemzetiségi kisebbségekkel –, s elmondták, hogy nincs könnyű dolguk, mert nálunk jelenleg hivatalosan 13 ilyen kisebbség van, de mindnek mások az elképzelései és az igényei. Szerintem a dolog ennél sokkal bonyolultabb. Ugyanis nemcsak hogy 13 eltérő kisebbség van, hanem a kisebbségeknek van egy belső sejtosztódásuk, minek következtében további csoportokra tagolódnak, és tapasztalatom szerint mindezeknek nemcsak egyszerűen más, hanem sokszor teljesen eltérő az elképzelése és az igénye. Egy biztos: nem könnyű velünk, illetve magunknak sem magunkkal. És ez ugyanúgy érvényes a 420 ezres magyarságra, mint a pár száz tagot számláló nemzetiségekre. 
 
Például egyszer hallottam egy kisebbségi előadását, amelyben egy idősebb tagjuk munkásságát méltatta. Az előadó fiatal volt, de úgy beszélt, hogy ott szem szárazon nem maradt (legalábbis ezt gondoltam), s eszembe jutott, hogy milyen szép dolog az, ha valakinek így elismerik a közössége érdekében végzett munkáját és érdemeit. Pláne, a fiatalok. Hatalmas taps után egy másik nemzetiség képviselője következett, s miközben beszélt, hátulról már hallatszott valami mozgolódás. A következő előadó pedig megint az előző nemzetiségből került ki, s micsoda döbbenet! Totálisan megcáfolta a fiatalember állításait, a korábban piedesztálra emelt professzort pocskondiázta, s miközben beszélt, hátulról dühös, idegen nyelvű – ama kisebbség nyelvén szóló – bekiabálások hallatszottak, mi, többiek pedig csak ámultunk. S még nem volt vége! Szót követelt az érintett professzor, mert mint kiderült, ő is ott volt, és hát ugye, miről beszélhetett, csakis az utolsó szónok korlátoltságáról. Akkor már szlovák nyelvű bekiabálások is hallatszottak, hogy mi, többiek is értsük, de ezeket inkább nem idézem. A két tábor szabályszerűen egymásnak esett, ott, az előkelő konferencia előkelő színhelyén, s csak azért nem lett tömegverekedés, amiben élemedett kora ellenére valószínűleg a megdicsőített, majd sárba rántott úr is részt vett volna, mert mi, többi nemzetiségiek is ott voltunk, s persze, a rendezők, akik megnyugtatták a kedélyeket, már amennyire tudták. Jelezni szeretném, hogy ezt az előadást nem mi, magyarok produkáltuk. 
 
A mostani konferencián más is eszembe jutott. Bármennyire osztódik egy kisebbség, tartok tőle, hogy egyik „sejt”-ből sem lesz többség, így a kisebbség tudtán kívül(?) maga ellen dolgozik. Merthogy elhangzott az „asszimiláció” szó is, méghozzá nem magyar szájból. Ez aztán a fejlődés! Ugyanis néhány éve, amikor ezt egy konferencián kiejtettem, a többi kisebbségiek majdnem megköveztek.

Ajánló