A rom és az igazi. Betlémska kaple

A Nemzeti Könyvtárból hazafelé menet gyakran vágtam át a Betlémske náměstín, arrafelé valahogy ritkult a turisták népsűrűsége. Három alkalommal próbálkoztam bejutni a Betlémska kapleba, mindháromszor zárva volt, negyedszer megfogadtam, hogy utoljára próbálkozom.

Nem olvastam utána semminek, nem is reméltem, hogy bebocsátást nyerek, így kissé meglepett, hogy a Betlehemi-kápolna, bár ugyanott van, ahol Husz János prédikált (csehül), ám mégsem ugyanaz a hely. Mondhatni, más falakhoz beszélt a mester (mistr).
 
A Károly Egyetem által alapított kápolnában nem tartottak miséket, csak prédikációkat. A rektor (Husz) személyében prédikáció egyszerre disputáció is volt, egyszerre egyházi és egyetemi hagyomány. Szavát az egyszerű néptől a királyné Bajor Zsófiáig (IV. Vencel neje) hallották meg azok, kiknek füle volt. Csak Husz konstanzi fogsága idején áldoztattak itt, s két szín alatt (pod dobojí způsobou).
A reneszánsz idején rendes plébániatemplomként működött, sok prágai polgár temetkezett ide. 1521-ben Münzer Tamás pré­di-kált itt (Engels a kommunizmus előfutárának tekintette az ana­bap­tizmust), később felújítják. II. Rudolf felséglevelének köszönhetően a Cseh Testvérek egyháza (Jednota bratrská) veszi át. A fehérhegyi csata után II. Ferdinánd a jezsuitáknak adományozza, akik akkoriban az egész egyetemet irányították. A kápolna a huszitizmus felszámolása után, továbbra is az egyetem birtokában, úgy váltogatta a funkcióit, akár az egyenruha a viselőjét. Az egyetem később elveszítette, majd visszanyerte, a jezsuita rend betiltása után pedig a közeli Szent Egyed-templom (kostel Sv. Jilijí) filiáéjaként működött. 1786-ban végül lerombolták rossz állapota miatt, csak a néhány láb magas faltömbök maradtak, a helyén fát raktároztak, majd az 1830-as években tömbházat építettek a helyére, felhasználva a romanyagot is. Már Alois Kubíček is szorgalmazta újjáépítését a fél évezredes Husz-évfordulóra, amikor az Óváros téren lévő szobrot is emelték, na meg a másik Betlehemi-kápolnát Žižkovon. Mindhiába. A kommunistákra kellett várni, hogy az 1948-as fordulat után a tömbházat lebontsák (byl znárodněn a zbořen). A mai Betlehemi-kápolna az ötvenes évek elején épült újra – s nem újjá. Ma az egyetem építészeti karának díszterme, itt szokott lenni a diplomaosztó. 
Vezetőm, egy kedves öregasszony, akinek fél szeme világát szür­kehályog homályosítja, mindent tud, s kérdéseimre örömmel válaszol – Wycliffe maradványainak kihantolásával majd elégetésétől és Rajnába szórásától Husz élettörténetén át a huszita háborúkig. Érdeklődésemre még Husz De sex erroribus (O šesti bludech) című munkája kivonatát (výcuc) is megkapom, miután visszatértem a Husz egykori házában berendezett kiállításról. Micsoda forradalom volt! Majd egy évszázaddal Luther előtt. Igaz, Csehország belerokkant, majd jött a fehérhegyi rendszerváltás. A huszitizmus öröksége, mely elevenen nem maradt fenn, minden rendszernek kedvezett, mely ideológiák lencséjén át böngészi a történelmet. A nemzetébresztés korában mint a radikális, független nemzetállam retrospektívája, az első Republika idején mint a demokratikus nemzeti önrendelkezés előképe, a kommunista hatalomátvétel után mint a nép olyan uralma (proletárdiktatúrája), amely a szociális egyenlőség társadalmi struktúráját igyekezett megteremteni. 
 
S Szlovákiából honnan? Kérdezi végül a vezetőm. A nyelvem elárul – de nem eléggé. Ja, hát délről, valójában magyar, ja, a lánya most jött haza Írországból, az Amazonnak dolgozott, most áthelyezték Szeredre némi benefitekkel. Igen, ott van a közelben – hagyom rá. Bár még sosem jártam Szereden. Szlovákia jobban teljesít, mondja, erre nem tudok mit felelni. Pozsonyt is milyen szépen rendbe hozták. Később derül ki, nem az utóbbi évek beruházásainak üvegpalotáira gondol. Még a hetvenes években vagyunk. Dicséri a várat. Eszembe jutnak a romok, amelyeket sosem láttam. Mondom, nem biztos, hogy jobb a kényszerűen tökéletlen – tehát hamis – rekonstrukció, mint a romok – tehát az igazi. Raději by ste se dívali na zříceniny? Megvonom a vállam. Já nevím. 
 
Száz Pál

Ajánló