A várva várt semmi

Mennyi vad spekuláción vagyunk túl az elmúlt hetekben! Minisztercserék, tisztogatások, megújulások, harakirik – rengeteg lehetséges forgatókönyv felvetődött arról, hogyan fog a Smer elszámolni azzal, hogy négy megyefőnöki pozíciót és a legpozitívabb megközelítés szerint is több tucatnyi képviselői helyet veszített 2013-hoz képest.

TASR-felvétel

Az utóbbi napokban már kezdett kirajzolódni a valós helyzet, azaz hogy egyetlen miniszterszéke sincs veszélyben, és a választások egyik nagy vesztese, a kassai megyeelnökjelölt Richard Raši felfelé bukik: a Smer alelnöke lesz.

Ezeket a fejleményeket lehetetlen Robert Fico elmúlt hetekben produkált szereplésétől függetlenül vizsgálni. Fico mindenkit – saját koalíciós partnereit beleértve – alaposan meglepett, amikor egy esetleges bizalmi szavazásról kezdett el beszélni a képviselői fizetések emelése kapcsán, illetve amikor kijelentette, eltörli saját kormánya törvényét a fizetős előjegyzésekről. Mindkét lépése kétségbeesettségről tanúskodik – nem ura már annyira a helyzetnek, mint korábban. A 2014-es elnökválasztással megindult hanyatlás fokozódik, és Fico mozgástere egyre szűkül. Néhány évig még a lakosság egy részét el tudja kápráztatni a különböző szociális bonbonokkal és aprósüteményekkel, látványos nőnapi parádékkal, nyugdíjas napi bókokkal és majálisi virágcsokrokkal, ám az igazán attraktív populista húzásokból mintha kifogyott volna. Másrészt pedig: az elégedetlenek egyre izmosodó tömege mintha idegesítené őt, és érzi, rajtakaphatják, amiért bő tíz évet elherdált a kormányrúd mellett állva: ki tudja, lesz-e még ennyire nagyreményű tíz éve ennek az országnak, mint ez a mostani, amikor valódi reformok elindításával a valódi felzárkózás is kézzelfogható közelségbe került volna?

Ami tehát a Smer hétvégi közgyűlésén történt, az egy, a pozícióit védő, de megroppant párt tanácstalanságát mutatja. Marek Maďaričot kár hősként ünnepelni, amiért lemondott alelnöki pozíciójáról: egy pillanatra sem látott be egyet sem a Smer valódi hibáiból, a Smer politikáját szociáldemokratának tartja, és mindössze azzal van gondja, hogy kevés a pártban az önreflexió. Félti tehát Ficóékat, és nem bírálja. Bár utalt rá, hogy Robert Kaliňáknak mennie kellene, de szerinte nyilván ez is elsősorban a pártnak tenne jót, és nem az országnak. Maďarič lemondása nem hőstett, csak egy újabb jel, hogy egyre több régi cimbora fog lemorzsolódni.

Fico talán látja, hogy a Smert hosszabb távon az menthetné meg, ha 2020-ban ellenzékbe vonulna, hiszen nagy ellenfele, Richard Sulík esetleg megint kivégezné saját magát, és adna egy újabb esélyt a Smernek, ahogy ez egyszer már megtörtént. Addig viszont még túl kell élni, és Fico most úgy érezheti, ez sem lesz könnyű. A hétvégi Smer-közgyűlésen bebizonyosodott, nem az önkritika, hanem az agresszív politizálás útját választja. Hiszen erőből politizálni ezeken a tájakon mindig sikeresebb volt, mint ésszel. Nem érdemes tovább spekulálni, elég lesz hunyorogva szemlélni a ránk váró erődemonstrációkat.

Ajánló